Az ember találkozásaiban mindig van valami sorszerű, különösen így lehet ez akkor, amikor az esküvőjére készülődő pár és a fotós egymásra talál, mert valahogy folyton ebbe ütközünk. Különösen így van ez Sylva és Ata esetében. Egy nagyon egyszerű játék és a kíváncsiság játszott szerepet abban, hogy most szombaton mi fotózhatjuk az esküvőjüket.
Emlékeztek talán a kisvirágos vetélkedőre Bridal Mirage-el, ahol egyszer azt találtam kérdezni, hány fotó van összesen a blogunkon...na, Sylva elsőként számolta össze csak úgy...mert nem is akart igazán kisvirágot...:) Végül nem ő nyert, de írt nekünk egy levelet, hogy mi lenne, ha találkoznánk. Ha nincs ez a játék és a kihívást jelentő kérdés, valószínűleg sosem nézi meg a fotóinkat. Igazság szerint egy másik fotóst szemeltek ki maguknak, de valahogy sosem sikerült találkozni vele, éppen előttünk is rá vártak, de félreértés történt az időpont kapcsán, s "csak" velünk tudtak találkozni.
Persze mi ezt kicsit sem bántuk, mert az első három mondat után magával ragadtak bennünket az esküvői terveik: régi autók, fekete-fehér dekoráció, TTD, vagányság és egyediség... szóval csak úgy ittuk a szavaikat...:) Hazafelé csakis ez volt a témánk, s nagyon vártuk a döntésüket... remélve, hogy a mi látszólagos "rózsaszínségünk" összeilleszthető az Ő stílusukkal. Nem kellett sokáig várnunk.:)
Ízelítő a miliőből (a többit majd az esküvői sorozatban mutatjuk meg):
A teljes fotósorozataink közül a vízparti képeket érezték leginkább közelállónak magukhoz, ezért nagyon gyorsan eldőlt, hogy hol készülnek majd el a jegyes fotók: náluk, a Duna partján.
Mivel fotózás előtt szeretjük bejárni a helyszíneket, most sem történt ez másképp...olyannyira nem, hogy egy 1-2 órás látogatásból egy estébe nyúló nézelődés és beszélgetés kerekedett...még misén is voltunk...:D (Csak így nézhettük meg belülről a templomot...de így legalább tényleg alaposan...) Persze ez nem munka, hálásak vagyunk, hogy sokkal inkább jó ismerősként, barátként fogadnak bennünket az otthonukban, mint szolgáltatóként. A "bónuszról", a két hihetetlenül édes négylábúról nem is beszélve...még akkor is imádnivalóak, amikor Sylva/Ata és Zoli lélekszakadva rohan utánuk több utcán keresztül, mert bizony ahogy nyílik a kapu, ők szöknek! :)
Íme a rosszcsont, ugribugri, szeretetéhes, kajla Gombi és Watson (persze, hogy a jegyes fotózásból őket sem hagyhattuk ki...) :) :
Főszerepben Sylva és Ata (sajnos a Bogár és a Trabi most kimaradtak...de, ami késik...):
Sylvának akadt egy határozott kérése is (azon kívül, hogy ne látszódjon a fotókon...ami persze azon kevés dologhoz tartozik, amit élből visszautasítottunk..:D ), szeretett volna Ő is "olyan bugyis képet" (tudjátok, a buborékosat...). Ez egy újabb jó hír volt számunkra, mert azt imádjuk csinálni! :) Sylva pedig olyan gyönyörű cipőt és bugyit vett hozzá...hogy csak naaa....! Jól meg is irigyeltem őket...:D (majdnem annyira, mint a fehér bakancsát és a fekete angyalszárnyakat...;) )
A kívánságképek:
Bárki bármit mond is a fotóinkról, mindig csak az számít, hogy akiket fotózunk, mit gondolnak, mennyire sikerült azt vagy még jobbat megvalósítanunk, mint amit maguk előtt láttak a beszélgetés, tervezgetés során...A legnagyobb jutalma a fotózásnak az Ő elégedettségük...nem kívánhat fotós ennél többet szerintem. Mi ebből töltekezünk nap mint nap...
Emlékeztek talán a kisvirágos vetélkedőre Bridal Mirage-el, ahol egyszer azt találtam kérdezni, hány fotó van összesen a blogunkon...na, Sylva elsőként számolta össze csak úgy...mert nem is akart igazán kisvirágot...:) Végül nem ő nyert, de írt nekünk egy levelet, hogy mi lenne, ha találkoznánk. Ha nincs ez a játék és a kihívást jelentő kérdés, valószínűleg sosem nézi meg a fotóinkat. Igazság szerint egy másik fotóst szemeltek ki maguknak, de valahogy sosem sikerült találkozni vele, éppen előttünk is rá vártak, de félreértés történt az időpont kapcsán, s "csak" velünk tudtak találkozni.
Persze mi ezt kicsit sem bántuk, mert az első három mondat után magával ragadtak bennünket az esküvői terveik: régi autók, fekete-fehér dekoráció, TTD, vagányság és egyediség... szóval csak úgy ittuk a szavaikat...:) Hazafelé csakis ez volt a témánk, s nagyon vártuk a döntésüket... remélve, hogy a mi látszólagos "rózsaszínségünk" összeilleszthető az Ő stílusukkal. Nem kellett sokáig várnunk.:)
Ízelítő a miliőből (a többit majd az esküvői sorozatban mutatjuk meg):
A teljes fotósorozataink közül a vízparti képeket érezték leginkább közelállónak magukhoz, ezért nagyon gyorsan eldőlt, hogy hol készülnek majd el a jegyes fotók: náluk, a Duna partján.
Mivel fotózás előtt szeretjük bejárni a helyszíneket, most sem történt ez másképp...olyannyira nem, hogy egy 1-2 órás látogatásból egy estébe nyúló nézelődés és beszélgetés kerekedett...még misén is voltunk...:D (Csak így nézhettük meg belülről a templomot...de így legalább tényleg alaposan...) Persze ez nem munka, hálásak vagyunk, hogy sokkal inkább jó ismerősként, barátként fogadnak bennünket az otthonukban, mint szolgáltatóként. A "bónuszról", a két hihetetlenül édes négylábúról nem is beszélve...még akkor is imádnivalóak, amikor Sylva/Ata és Zoli lélekszakadva rohan utánuk több utcán keresztül, mert bizony ahogy nyílik a kapu, ők szöknek! :)
Íme a rosszcsont, ugribugri, szeretetéhes, kajla Gombi és Watson (persze, hogy a jegyes fotózásból őket sem hagyhattuk ki...) :) :
Főszerepben Sylva és Ata (sajnos a Bogár és a Trabi most kimaradtak...de, ami késik...):
 |
| Lufi, hogy Sylvának azért legyen mi mögé bújnia, ha nagyon zavarja a fényképezőgép...:) |
Sylvának akadt egy határozott kérése is (azon kívül, hogy ne látszódjon a fotókon...ami persze azon kevés dologhoz tartozik, amit élből visszautasítottunk..:D ), szeretett volna Ő is "olyan bugyis képet" (tudjátok, a buborékosat...). Ez egy újabb jó hír volt számunkra, mert azt imádjuk csinálni! :) Sylva pedig olyan gyönyörű cipőt és bugyit vett hozzá...hogy csak naaa....! Jól meg is irigyeltem őket...:D (majdnem annyira, mint a fehér bakancsát és a fekete angyalszárnyakat...;) )
A kívánságképek:
Bárki bármit mond is a fotóinkról, mindig csak az számít, hogy akiket fotózunk, mit gondolnak, mennyire sikerült azt vagy még jobbat megvalósítanunk, mint amit maguk előtt láttak a beszélgetés, tervezgetés során...A legnagyobb jutalma a fotózásnak az Ő elégedettségük...nem kívánhat fotós ennél többet szerintem. Mi ebből töltekezünk nap mint nap...
