2012. augusztus 30., csütörtök

Ági és Jani jegyes fotózása - vidéki hangulat Budapesten

Amikor Ágival és Janival először találkoztunk, rögtön előálltak a kívánsággal, hogy szabadon legelő tehenekkel szeretnének jegyes fotókat készíteni. nagyon örültünk az ötletnek, de akkor még nem is sejtettük, hogy mennyire nehéz vállalkozás Budapest közelében ilyen helyszínre lelni. Szinte lehetetlennek bizonyult... mert valami miatt minden felmerült ötletet el kellett vetnünk.
Aztán Ágiék egyik ismerőse az utolsó pillanatban megmentette a helyzetet. Kiderült, hogy Budapest egyik kis zugában vidéki, tanyasi idill bújik meg és a gazda bizony örömmel kiterel a ház melletti mezőre a kedvünkért néhány tehenet, sőt bónuszként még a birkákat is. :) A kis platós autó pedig csak hab volt a tortára. :)


Íme a két csodálatos kiválasztott tehén, akik bár néha megmakacsolták magukat (szegénykék féltek, mert nem nagyon értették miért sürgünk-forgunk annyit körülöttük...), tökéletesen helyt álltak a fotózás során dacolva velünk és a különös - hol ragyogó napsütéses, hol esős - időjárással. :)









A legnehezebb feladat azonban talán nem is ez volt számunkra. Inkább az a kívánság, hogy ha lehet, ne legyenek kifejezetten romantikusak, szerelmesek a képek... :) Ehhez kicsit ki kellett bújnunk a saját bőrünkből és bevallom, valószínűleg csak félig sikerült...  de beszéljenek inkább a képek...:)

A kevésbé romantikus vonal...:)









...és a romantikusabb...





 ...ilyen is...olyan is...:)

...és végül valami nagyon klasszikus...


2012. augusztus 28., kedd

Trash The Dress Sylvával és Atával

Már az első találkozásunk első mondatai között elhangzott, hogy ők semmiképpen sem szeretnének "hagyományos beállított" fotókat. Elárulom, ez az egyik legszebben hangzó mondat egy fotós számára! ;) Legalábbis számunkra egészen biztosan. :)



Mivel Sylva mindenképpen szeretett volna vizes fotókat is, az időjárás miatt jóval a májusi esküvő után kerülhetett csak sor a TTD fotózásra. Persze ez lehetőséget adott arra, hogy Sylva hétről hétre elárasszon bennünket a jobbnál jobb kívánságaival és ötleteivel inspirálva bennünket. Erősen elgondolkodtam azon, hogy alkalmazzuk kreatív munkatársnak...:D Ez a sorozat kétségtelenül közös "gyerek". Köszönet érte! :)

Az egyik Sylva-szellemi-termék: pókos csokor! :) A kivitelezője pedig Wanda, a Flora Esszencia Esküvői Dekorációtól.

Idő közben kiderült, hogy nem is annyira egyszerű Budapest közelében (és kicsit távolabb sem) ideális tavat, folyót találni az elképzelésünkhöz (a Balatont és a Velencei-tavat már az elején kizártuk). Végül - egyébként hála az egyik menyasszonynak, aki részt vett a "sokmenyasszonyos" fotózásunkon - rátaláltunk arra a helyre, amire mindannyian bólintani tudtunk. :) Közben felvetődött még egy és még egy helyszín gondolata... sajnos ezek közül a nagyonis kecsegtetőről és testhezállóról az utolsó pillanatban -, amikor már arrafelé haladtunk - kiderült, hogy nem mehetünk, csatornáznak.valahogy így akarhatta a sors, mert egy útfelújítás miatt el is tévedtünk kicsit, és hová lyukadtunk ki? A Csepel Műveknél, ami mindig is ott lebegett lehetséges helyszínként. Gyors telefonbeszélgetés és egyeztetés után már csak meg kellett várnunk, amíg Sylva és Ata is odaér Kissárkánnyal (a Trabi) és Bonival (A Bogár). Ha már egyszer éppen odakeveredtünk, egy kicsit be is mentünk... :)


Aztán másfél óra "száguldás" a kiszemelt TTD helyszínre. :) Ezúton is még egyszer elnézést kérek Atától, amiért meggondolatlanul arra biztattam Zolit, hogy a rövidebbnek tűnő utat válasszuk a főút helyett... Nos... maradjunk annyiban, hogy nem volt rövidebb, de kipróbáltuk, hogy a kis Bogár hogyan tud hegyet mászni...szerencsére túlélte... :)

A látvány, ami a parton fogadott bennünket egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes. Van valami furcsa kisugárzása ennek a helynek a régi, bontásra váró hajók sorvadásának, a leskelődő matrózok furcsaságának, a szagnak - , ami bizonyos szegletekben bizony orrfacsaró - és az impozáns környezet különös kontrasztjának köszönhetően...


A megtorpanás persze csak néhány másodpercig tartott. Engedélyt kaptunk, hogy felmásszunk az egyik félig elsüllyedt hajóra és némi biztatást, hogy kvázi biztonságos... :)) Végülis kibírta a fotózást. :)



Aztán jöhetett a kedvencünk! A víz! Nem is nagyon tudok mit írni erről, csak annyit, hogy iszonyúan élveztük, még azt is, hogy Sylva hajából folyt a vörös hajfesték, amitől a ruhája rózsaszín lett.... :D








Végül ránk esteledett, így a mókának véget kellett sajnos vetnünk... azért még gyújtottunk tüzet... mi tagadás egy teljesen műanyag menyasszonyi ruhát (megnyugtatásként mindenkinek: kicsit csaltunk és nem a valódi gyönyörű ruhát gyújtottuk fel...:) ) szinte lehetetlen meggyújtani és elégetni...
Itt szeretnénk köszönetet mondani, Sylva lelkes barátnőjének, Ritának a buzdításért, öltöztetésért, asszisztálásért, cipekedésért...:)


A fotózás után csak az járt a fejünkbe, hogy még, még, még! ;)


Még több kép.. :) :



Nem bírom ki, hogy ne mutassam meg itt is: megtestesült a fénylabor! :) A legeslegjobb, hogy Sylva és Ata saját kezűleg készítette! :) Így világít nálunk:


A Trash The Dress

Végül azért muszáj tisztáznunk a Trash The Dress (röviden: TTD, általában magyar nyelven "Tedd tönkre a ruhádat!") fotózás fogalmát, mert az elmúlt hetekben visszatérően azt tapasztaltuk, hogy bizony ahányan vagyunk, annyifélét gondolunk róla, s akad, aki még nem találkozott ezzel a kifejezéssel.

Az elnevezésből adódóan egy olyan fotózásról van szó, amely a kreatív fotózásnál jobban igénybe veszi a ruhát, sőt az esküvői öltözéketek akár teljesen tönkre is mehet a fotózás során, hiszen olyan helyeken, olyan dolgokat tesztek meg az ünnepi díszben, amelyet egy kreatív sorozat készítésekor nem vagy csak korlátozott mértékben tennétek.  

Miért tenne azonban bárki ilyet?

Mert szeret kitörni a hagyományos keretekből, mert ez tényleg élvezet, mert különleges képeket szeretne... Nos, egyesek szerint ez szentségtörés... biztosan azért hiszik ezt, mert nem ismerik a TTD mögötti szimbolikát, ami számunkra a lényegét és a lelkét adja. Ez nem más, mint hit az örök szerelemben és az élethosszig tartó házasságban, vagyis azért tesszük tönkre a ruhát, mert már soha többé nem lesz rá szükségünk és ezt szeretnénk képekbe zárva is tudatni (egymással, a külvilággal...).  
A kreatív és a TTD fotózás határain táncolva

A másik örök kérdés, hogy vajon mi számít Trash The Dress-nek. Meggyőződésünk, hogy ezt mindig az adott menyasszony és vőlegény határai szabják meg. Neveltetéstől, egyéniségtől, merészségtől, vagyis a személyiségtől függ, ki mit vállal be. Nem feltétlenül jelent sárban dagonyázást, ruhaszaggatást szó szerint, miért is kellene így lennie? Felszabadultságot és kötetlenséget jelent leginkább... érzést, ami minden igazán jó fotó eszenciáját adja. Persze ma már - szerencsére - a kreatív fotózás is tág teret enged a fotósnak, ha a pár nyitott. (Halkan jegyzem csak meg, hogy a hazai párok jelentős része igyekszik óvni a ruháját a kreatív fotózás során. :)) Talán ezért is annyira nehéz pontos, áttörhetetlen határvonalat húzni... ráadásul még mindig más az esküvői fotózás bevett gyakorlata itthon és külföldön...

2012. augusztus 24., péntek

Séta a parkban - jegyes fotózás Zsófival és Marcival

Zsófit és Marcit egy nagyon különleges videó által ismertük meg, amelyet a "Nyerj meg minket esküvői fotósodnak!" játékunkra küldtek. A lánykérést örökítette meg, nem is akármilyet... Marci a Műjégpályán kérte meg Zsófi kezét sok-sok barát segítségével... A bejegyzés végén megnézhetitek! ;)

Így hát hosszas hezitálás után mégiscsak az volt kézenfekvő, hogy a Városligetben készüljenek el a jegyes fotóik.

jegyes-fotozas
Korán érkeztünk és aggodalommal telve üldögéltünk a megbeszélt helyen, mert elfelejtettük elkérni Zsófi telefonszámát. Gondoltuk, csak megismerjük őket a videó alapján... és tudtuk, hogy valószínűleg lufi is lesz náluk... :) Zoli minden potenciális pár közeledésekor felkiálltok, hogy ők azok...na, persze, hogy nem...:) Végül már egészen távolról biztosak lehettünk az érkezésükben: két mosolygós, kedves fiatal és négy piros szív közelített felénk.

jegyes-fotozas
Elindultunk hát a közös fotózásra. Kicsit felrúgva az eredeti ötletet, mindannyian lemondtunk a csónakázásról és csak sétáltunk, hol tudatosan, hol csak úgy bolyongva.
Hogy mennyire kicsi a világ, rögtön az első percekben kiderült. Zsófi most arra a főiskolára jár, ahová én is korábban, megtaláltuk hát gyorsan a közös témát. :)




jegyes-fotozas-varosliget
A nyalókás képek megfelelő háttere felé haladva arra is fény derült, hogy bizony Marci semmit sem tudott arról, hogy Zsófi nevezett a játékra. Sőt, egyenesen viszolyog a fotózkodástól, így hatalmas kérdés volt Zsófi számára, hogyan fogadja majd a fotózás hírét. Szerencsére Marci bátran rászánta magát és egészen kiválóan alkalmazkodott a "kihíváshoz". :)

(A rettenetes ízű, ámde mutatós nyalókákért hála Áginak és Petinek! :) )

jegyes-fotozas

jegyes-fotozas
jegyes-fotozas
Út közben még egy esküvőnek is szemtanúi lehettünk, íme a találkozás:



Aztán indultunk tovább... szökdécselve, meg-megállva vagy csak úgy romantikusan...:)



jegyes-fotozas
Az is megesett, hogy félre navigáltam a kis csapatot... hát mi tagadás, régen jártam játszótéren a Városligetben ... most sem tettük... :) Mire Zoli talán legkedveltebb helyéhez értünk, sajnos már szemerkélt az eső, persze ez bennünket egyáltalán nem tántorított el, maximum csak attól, hogy Zsófi és Marci belemenjen a vízbe, mert lehűlt az idő is.

jegyes-fotozas

jegyes-fotozas





Végül a sétánk a parkoló mellett záródott. Jól is jött, mert a fotózás végeztével szakadni kezdett az eső, így gyorsan autóba pattanhattunk mindannyian... előtte viszont nagy feladat várt Marcira, ki kellett bogoznia a lufik összekuszálódott szálait, mert Zsófi szerette volna, ha két szív velünk tart haza... :) Mi örömmel nézegettük otthon a plafonról csüngő lufikat, Pelyhes (a cicánk) viszont sehogysem értette ezt a különös dekorációt és ahányszor rápillantott, rögvest menekülőre fogta...elvégre ki tudja, mire képes ez a lógó micsoda...:D

jegyes-fotozas-Városliget



Mielőtt lezárnám a blogbejegyzést...  természetesen nem maradhatott ki az esernyő a jegyes fotózásból...



...hogy miért? :)
A lánykérés miatt! :)



Szólj hozzá!